Színházak Éjszakája 2013. – Operettszínház

A helyi adottságoknak köszönhetően a Budapesti Operettszínház iránt érdeklődők nemcsak a színház összes zegzugát, hanem a színház előtti teret is birtokukba vehették a 2013-as Színházak Éjszakáján, ahol a programok már a kora délutáni órákban elkezdődtek. A fiatal időpont elsősorban az egészen kicsiknek és családtagjaiknak szólt, akik egyszerre több helyszínen is élvezhették a gyermekműsorokat. A színház falain belül az Oszi Boszi a repülő nagyanyó családi zenés „mesesó ”szórakoztatta a látogatókat, aki pedig ezen a verőfényes napon inkább a szabadban töltötte volna a délutánt, az a Nagymező utcában felállított színpadon az Erdei Kalamajka mesejátékot tekinthette meg. Az előadások után egy gyermekeknek meghirdetett rajzverseny következett, ördög-tündér témakörben. Az alkotómunkához az aprónép vizuális támogatást is kapott, Janza Kata tündérként, Kocsis Dénes ördögként, Papadimitriu Athina pedig boszorkányként segítette a rajzolók munkáját.

Természetesen a verseny résztvevőinek a jutalmazása sem maradt el.

 

Patti

Színházak Éjszakája 2013. – Madách Színház

A Színházak Éjszakáján a kora esti órákban annyian voltak kíváncsiak a Madách Musical Tánc – és Zeneművészeti Iskola színészképző osztályának végzős hallgatóinak előadására, hogy a kezdés előtt pár perccel már egy gombostűt sem lehetett leejteni a Madách Kamarában.

A regisztrációs beléptetéssel akadt egy kis probléma, aminek következtében az ülőhelyek számánál jóval több embert engedtek be a beléptetésnél. A szervezők azonban hamar túllendültek ezen az akadályon, és néhány perc múlva már mindenki izgatottan várhatta az előadás kezdetét.

A növendékek a Fame című musicalből adtak elő egy keresztmetszetet, Bencze Ilona rendezésében, aki egy rövid bevezető után név szerint bemutatta a művészpalántákat. Egyébként ez lesz a vizsgadarabjuk is május közepén, melyre két szereposztással készülnek. A nézők mindkét szereposztásból ízelítőt kaphattak, rendhagyó módon az is előfordult, hogy egy dalt a két szereposztás együtt, illetve egymást váltva énekelt el. A tehetséges fiatalok megfeszített munkája a nézők között nagyon nagy elismerést aratott, a produkció végén ovációval és vastapssal jutalmazták őket.

Mire vége lett az előadásnak a színház aulájában elkezdtek gyülekezni azok a látogatók, akik szerettek volna, ha csak néhány percre is, valamelyik előadás szereplőjének bőrébe bújni.

Elnézve a tömeget valószínűleg a Madáchban a jelmezpróba volt a legnépszerűbb a nem regisztrációhoz kötött programok közül, reméljük mindenki sorra került.

 Patti

Kulisszajárás a József Attila Színházban – Színházak Éjszakája 2013.

A 2013-as Színházak Éjszakája programajánlatában szinte minden színház lehetőséget kínált az érdeklődők számára egy kis színházon belüli kulisszajárásra. Ez a színházbarátoknak egy örökké izgalmas téma, mivel mindenkit érdekel, mi történik a színfalak mögött. Ehhez az ígéretesnek tűnő programhoz mi a József Attila Színházat választottuk, ahol a színház igazgatója, Nemcsák Károly vezette körbe a kíváncsi látogatókat.

Bemelegítésként a kulisszajárók helyet foglalhattak egy számukra már megszokott helyen, a nézőtéren, ahol az igazgató úr mesélt a színház jelenéről és a jövőbeni tervekről. Megtudhattuk, hogy a teátrum közel 600 fő befogadására képes. Az előző évben cserélték a padlószőnyeget és a falburkolatot, ez utóbbi már egy modernebb irányzatot képvisel. Idén amennyiben sikerül támogatást szerezniük, a művészek öltözőit szeretnék felújítani. Megtudtuk mennyire fontos szerepe van a fény-és hangtechnikának, hogy milyen sok ember értékes munkája szükséges ahhoz, hogy előadás közben minden fény és hang a helyén legyen, mivel nincs két egyforma előadás. Fény derült arra is – ha valaki eddig nem tudta volna -, hogy mi is az a zsinórpadlás, ami lehetőséget ad arra, hogy a színpad felett komplett díszletelemeket húzzanak fel a takarásba vagy engedjenek le a megfelelő pillanatban. Megtudtuk, hogy a vasfüggönynek – ami ugyan a József Attilában nincs – tűzvédelmi jelentősége is van, hiszen elszeparálja a színpadot a nézőtértől. Ami viszont nem minden színházban van, de náluk fellelhető, az a súgólyuk, aminek a fontossága meglepő módon elsősorban nem a gyakorlati segítségnyújtásban, vagyis a konkrét súgásban, hanem a lelki támaszban keresendő, ami igazából a súgó fizikális jelenlétével egyenlő. Erről vicces anekdotákat is hallhattunk. Minden előadásnak van egy ügyelője, aki végigkíséri az előadást nem csak az első perctől, hanem már az előkészületektől. Az Ő felelősségük, hogy minden flottul menjen, igazából a színfalak mögött Ők a főszereplők. Van a színháznak beépített forgószínpada, és van zenekari árok is, amennyiben élőzenekaros darabot játszanak.

Az érdekes beszámoló után a látogatók lehetőséget kaptak, hogy immár a nézőteret elhagyva felmenjenek a színpadra, ahol már az esti előadás, Csiky Gergely: A nagymama díszletei álltak. Ekkor izgalmas pillanat következett, a nézőtéren elaludtak a fények, a reflektorokkal megvilágítottak minket, „alkalmi színészeket” és megnézhettük mit lát a közönségből, aki a deszkákon áll. Jelentem konkrétan semmit. 🙂 Ezt igazából sejtettük, viszont érdekes kérdés, hogy a színjátszás szempontjából ez így könnyebb vagy nehezebb. Na, majd jövőre ezt is megkérdezzük. Kis csoportunkhoz ekkor már csatlakozott az esti előadás három szereplője, Molnár Zsuzsa, Pataki Szilvia és Blazsovszky Ákos, akik érdeklődve várták a felmerülő kérdéseket. A színpadon állva képet kaphattunk arról, hogyan is zajlik egy próbafolyamat, mit jelent az olvasópróba, a rendelkező- és emlékpróba, mennyi improvizációt enged meg egy-egy előadás. Átlagosan 6-8 hetet vesz igénybe, amíg egy darab eljut a premierig.

A színpad után birtokba vettük az igazi backstage-t. Megnéztük a díszletek mögötti világot, a színészbüfét, mely nagyon szép és hangulatos volt, áradt belőle a színházi atmoszféra. Az ablakok nagyon különleges dekorációt kaptak, a művészekről készült karikatúrák díszítik, melyeket az egyik kedves kolléga, Makay Sándor készített.

Útban a fodrász és smink szoba felé a szemfülesebbek a kelléktárba is bepillanthattak. Bekukkantva a sminkszobába már nagyban folytak az előkészületek, ahol éppen Kovalik Ágnes sminkjét és haját készítették. A látogatók megtudhatták azt is, hogy milyen jelentősége van a színházi sminknek és hajnak a darab, és leginkább a karakterek bemutatása szempontjából. Búcsúzóul Nemcsák Károly igazgató úr mindenkinek személyesen köszönte meg a látogatást.

A kulisszajárás után még megnéztük a színház emeletén Bakó Márta örökös tag jelmezeiből és Kaló Flórián relikviáiból összeállított kiállítást.

A színház ezen kívül még nagyon sok programmal készült, irodalmi szalonnal, közönségtalálkozókkal, gyermekprogramokkal, mi azonban szedtük a sátorfánkat, hisz még sok színház várt tárt kapukkal minket.

Élményekkel gazdagodva távoztunk, ajánljuk jövőre mindenkinek, akinek az idei évben nem fért bele a József Attila Színház.

Patti

Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház – Színházak Éjszakája 2013.


Tartalmas programokkal várta a Kolibri Színház a Színházak Éjszakáján kicsiket és nagyokat egyaránt. A színes program kavalkádból a mi választásunk a jelmezekből összeállított divatbemutatóra esett. A bemutató nagyon színvonalasra sikerült, a látvány tükrözte mindazt a megfeszített és igényes felkészülést, mellyel kifutóra vitték az előadások jelmezeit. Az est házigazdájától megtudhattuk, hogy a jelmezek bemutatásához nemcsak a színészek szegődtek alkalmi modelleknek, hanem a színház dolgozóinak apraja-nagyja egyaránt beöltözött. Mindenki fürdött a szerepében, melyet a közönség folyamatos tapssal és arcán elégedett, boldog mosollyal jutalmazott.

Mi is nagyon jól éreztük magunkat és csak gratulálni tudunk a Kolibri Színháznak ehhez a magas színvonalhoz, amivel képviseltette magát a Színházak Éjszakája 2013 rendezvénysorozatán.

Íme néhány fotó a parádés show-ról:

Színházak Éjszakája 2013.

A Színházak éjszakája 2013 rendezvénysorozat május 4-én 14 színház mindennapi életébe engedett betekintést azok számára, akik ellátogattak az eseményekre. A programokkal már kora délutántól egészen hajnalig várták a színházbarátokat, így akinek volt ideje, az akár az egész napját ebben a különleges atmoszférában tölthette. A rendezvényben résztvevő teátrumok egyaránt nagyon színes és változatos műsorral készültek gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, sok esetben nem csak a színház falain belül, hanem a szabadban is. Mivel az égiek is kegyesek voltak, a ragyogó időt egy pillanatra sem árnyékolta be semmi zavaró tényező, így minden adott volt egy fergeteges, akár az egész családot megmozgató fesztiválhoz.

A rendezvény karszalaggal volt látogatható, melyet elővételben és a helyszínen is meg lehetett vásárolni. A programok mellett a karszalagok ára is nagyon baráti volt, különbséget tettek felnőtt, diák és gyermekjegy között, például a gyerek jegyért mindösszesen 100ft-ot kértek.

Akik elővételben vásárolták meg a belépőjüket, lehetőséget kaptak az előzetes regisztrációhoz kötött programok megtekintésére is. Erre az egyes programok korlátozott befogadó képessége miatt volt szükség. Dicséret illeti meg az online rendszert, mert igazán felhasználó barát felületen lehetett elvégezni a regisztrációt és a remekül felkészített program, még azt is jelezte, ha a karszalagot két olyan eseményre regisztrálta a látogató, ami között nem áll rendelkezésre elegendő idő a második helyszínen való megjelenésre. A pontos érkezés fontos volt, hiszen többször is felhívták a látogatók figyelmét, hogy a kezdés előtt 10 perccel felszabadulnak az el nem foglalt regisztrált helyek, hiszen, ennek az estének a lényege az, hogy minél több érdeklődő nyerhessen betekintést a színházak műsoraiba, életébe és picit a színfalak mögé lásson. Ahogy tapasztaltuk az apróbb fennakadásokat rugalmasan, a látogatók érdekeit szem előtt tartva kezelték a színházak és a rendezvény munkatársai, akiknek ezúton is gratulálunk a megfeszített munkáért, amivel levezényelték ezt a 14 helyszínt átfogó rendezvénysorozatot.

Nagyon reméljük, hogy a tavaly útjára indított kezdeményezés szép lassan hagyománnyá válik majd és minden évben lesz egy ilyen nap, amikor mindenki picit más oldaláról mutatkozik meg és még több néző kap kedvet a színházak műsoraihoz.

Hamarosan beszámolunk néhány eseményről, melyen mi is ott voltunk, persze a teljesség igénye nélkül, hiszen képtelenség lett volna mindenhol ott lenni 🙂

Miss Saigon CD dedikálás…

Szerda este a Miss Saigon előadás után dedikálták az Operettszínház sztárjai a darab dalait tartalmazó cd-t, melynek hanganyaga a 2011. nyarán Sopronban tartott szabadtéri bemutatáskor készült. A cd-n 17 szám kapott helyet, melyet Vágó Zsuzsi, Bordás Barbara, Csengeri Ottília, Dohai Attila, Kerényi Miklós Máté, Csuha Lajos és Szabó P. Szilveszter dedikált a jelenlévőknek.

Tracklista:
1. Saigonban tüzes az éj
2. A lelkem moziján
3. Istenem, miért?
4. Napfény, holdfény
5. Az esküvő – Thuy közbelép
6. Szaxofon-duett
7. Saigon eleste
8. Még mindig hiszem
9. Thuy halála
10. Ágyban ér a halál
11. Én érted adnám életem
12. Bui-doi a név
13. Bangkok
14. Kim rémálma
15. Most már, hogy láttam
16. Az amerikai álom
17. Kim halála

500. Rómeó és Júlia

Tegnap ünnepelte 500. előadását a Budapesti Operettszínház Rómeó és Júlia c. darabja. Lassan 9 éve annak, hogy 2004-ben először bemutatták a művet. Az igazán szép szülinap megünneplésének módját megadta a színház. A szólisták limuzinnal érkeztek az előadás előtt a főbejárathoz, ahol vörösszőnyegen tehették meg útjukat a színházig, melyet rajongók és fotósok hada vett körül, igazi Broadway hangulatot varázsolva a Nagymező utcába. A jeles eseményen a tv is képviseltette magát, hiszen a mai napra kimenőt kapott Szabó Dávid az X-Faktorból, így az este folyamán gyakran botlott a néző egy-egy felé meredő kamerába. A bevonulást a Tűzmadarak csoport látványos showja előzte meg, mely tüzes hangulat láttán még a szemerkélő eső is alább hagyott, mikoris a megérkező limuzinból kiszálltak: Petridisz Hrisztosz, Nagy Bea, Csuha Lajos, György-Rózsa Sándor, Szerényi László, Csengeri Ottília, Janza Kata, Szabó Dávid, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt, Szomor György, Nádasi Veronika, Vágó Bernadett, Dolhai Attila, valamint az est díszvendégei, a francia musical-sztár Damien Sargue és a darab zeneszerzőjének lánya Laura Presgurvic. Amellett, hogy már maga a darab is sztár szereposztásban került bemutatásra több meglepetést is tartogatott az este. A közönség már a nyitánytól együtt élt a darabbal és követte minden lélegzetével azt. Ezen az estén úgy tűnt minden a helyén van. A zene, a fények, az effektek és a színészek is, így nem maradhatott el a szinte kötelezőnek mondható álló taps sem a befejező dallamok után.

Kero ünnepi beszédében köszönetet mondott a társulat tagjainak, akik immáron 9. esztendeje dolgoznak vele együtt a darab sikerén. Színpadra állt a szereplő gárda apraja nagyja, leszámítva a törzsgárda azon tagjait, akik jelenleg a bécsi Szépség és a Szörnyeteg túrné kezdete miatt csak a távolból ünnepelhettek. Hiszen ezekben a napokban kezdődik az egyedülálló Walt Disney musical magyar változatának külföldi előadássorozata, mely határainkon túl is hatalmas népszerűségnek örvend. Keroval közösen számvetve a szereplőket időrendi csatlakozásukban a darabhoz, meg kell említsük, hogy – szintén a bécsi túrné miatt – a tánckar jelentős részét a színház balettkara, stúdiósai, valamint régi ensemble tagok alkották vegyülve a jelenleg itthon maradt musical együttes tagokkal. Ez is ékes bizonyíték arra, hogy ez a társulat teljes egészében profikból tevődik össze, akik a legnehezebb kihívások között is megállják a helyüket és képviselik azt a színvonalat, ami 500. előadásához jutathat egy darabot. Köszönettel tartozunk a teljes stábnak az eddigi remek és aldozatos munkáért. Gratulálunk a szülinaphoz és már izgatottan várjuk a nyári előadásokat, hisz mint megtudtuk az este, idén láthatja a darabot a bajai színpad közönsége is, valamint a csapat Kero vezetésével a Szegedi Szabadtéri Színpadon mutatja be az Elfújta a szél című szintén Presgurvic musicalt, amiből az este meglepetéseként részleteket láthatott az ünneplő nézősereg. Az estét egy igazán különleges duett zárta, melyben a francia musical Rómeója, Damien Sargue és a magyar változat Júliája, Vágó Zsuzsi énekelte a Szívből szeretni c. dalt ki-ki saját anyanyelvén, ezzel zárva az estét és ünnepelve az 500. előadást.

Patti és Béla

Újévi Operett Gála KECELen fotókkal

Január elején beszámoltunk róla, hogy nem akárhogy indult az év Kecelen. Újévi Operett Gálán léptek fel a Budapesti Operettszínház kiválóságai, akik egy színvonalas és remek produkcióval örvendeztették meg az egybegyűlteket. Nagy volt az érdeklődés a gála iránt, ami nem meglepő, hiszen mindenki izgatottan várta a város büszkeségét, Szendy Szilvit, a “tűzről pattant” szubrettet. További fellépők a csodálatos hangú primadonna Lukács Anita, a bonvivánok bonvivánja Vadász Zsolt és a tavaly a “2010/2011-es év operettszínészének” megválasztott, Peller Károly voltak. A műsort a színház Balettkarának produkciói színesítették. A közönség lelkesedése a műsor végére is megmaradt, érződött a jó hangulat és az est különleges mivolta a “hazai” kedvenc miatt, akivel a helyi tv interjút is készített az előadás végén.

Remélem mindenhol ilyen jól indult az év, mind Kecelen.

Aki szeretne hasonló pillanatokat átélni, keresse Peller Károly rajongói oldalát a facebookon, ahol folyamatosan értesülhet az aktuális operett gálákról, fellépésekről és eseményekről:

Peller Károly Rajongói Klub

Forgó Béla

Díjátadó ünnepség a Magyar Operett Napján

A Budapesti Operettszínházban idén is jutalmazták az év kiváló művészeit.

A 2010/2011 évad operettszínésze Peller Károly

A 2010/2011 évad musicalszínésze Vágó Zsuzsi

A “Marsallbot-díjat” idén Boncsér Gergely kapta

Oszvald Marika a Hungarikum Szövetség Díját kapta

Németh Sándor életmű-díjat kapott

A teátrum igazgatója, Kerényi Miklós Gábor Nagydíjat kapott, a színházban 2001 óta nyújtott igazgatói teljesítményéért.